4 nap a természetben. Internet, tévé és "rohanás" nélkül.
Végre nem fuldokoltam, végre nem éreztem, hogy lemaradok valamiről. Pedig nem csináltam semmi különös dolgot... Jó helyen voltam. De nem is erről akarok írni, szóval ezt most hagyom is.
Három nap után végül kézbe vettem öcsém telefonját, hogy játsszak a rajta lévő "Zuma" játékkal (mondjuk ez sem lényeges, de mindegy...) Egymás után vittem végig a pályákat, ha elakadtam kicsit szitkozódtam. Aztán egy újabb "élet" elvesztése után rádöbbentem, miket mondok: "meghaltam". Sőt! "Most már meghalok, unom..."
Ezen a ponton tettem le a telefont. És pont ilyenekért nincs pl. a telómon semmiféle játék. "Elveszi az eszed." El ám. De nem csak ez. Minden, ami a médiából fröcsög ránk. Észre se vesszük, hogy olyan szavakkal dobálózunk, aminek nem is vagyunk tudtában. Eszem ágában sincs meghalni, nem unom az életem. Mégis ezt mondtam. Többé nem fogom.
"Dögölj meg!" - mondjuk sokszor akár a barátunknak is. Aztán: "Nem gondoltam komolyan", de azért mégis...
...az "idegből" visszabeszélő, "véleménynyilvánító" ember ilyenekkel mentegetőzik: "Én legalább elmondom, amit gondolok."
Ilyenkor viszont mégsem gondoljuk komolyan... Vagy mégis? Hiszen olyan irigyek és tudatlanok vagyunk. Örülni a másik sikerének - na ez ma már ismeretlen fogalom. Megkeressük benne a "szálkát", hogy ezzel az egót nyugtassuk: "Nem is jobb nálunk, hiszen defektes." Ja. Nála megvan a szálka. De miért nem látjuk magunkban a gerendát? Hisz' oly nehéz cipelni...
Ő "dögöljön meg", mert elért valamit, amit mi nem, de "szegény én", mert ellenem minden összefogott. Néha gondolkozzunk, mielőtt ítélkezünk és véleményt formálunk (ha már nagyon akarunk...). Néha nézzünk magunkba, mielőtt másokkal kezdünk foglalkozni. És akkor ti nem mondtok majd olyanokat, mint én vasárnap: "most meghalok, mert már unom..."
Utolsó kommentek