Nemrég megnéztem a Senna: beyond the speed of sound című dokumentumfilmet. Nehéz kitalálni, hogy a háromszoros világbajnok Aytron Senna élettörténetét dolgozta fel. És a film hatására kicsit megint elbizonytalanodtam. Soha nem hittem abba, hogy valakinek meg lenne írva a "sorsa". Lehet, hogy vannak körülmények amik formálják, és valamilyen szinten behatárolják, de abban nem hittem, hogy MEG LENNE ÍRVA. De bebizonyosodott, soha ne mondd, hogy soha. Lehet, hogy Sennának ez volt megírva?
"It's my life." - ez az életem, mondta mindig. És tényleg ez volt. Gyerekkorában kezdte, és élete utolsó másodperceiben is ezt csinálta. Versenyzett.
A gyenge Tolemannal már majdnem futamot nyert (a csapat soha nem nyert versenyt), második lett a világ egyik legnehezebb pályáján, a monacói aszfaltcsíkon. Mindezt első évében. Egy évvel később szerződtette a Lotus, amivel már győzni tudott. Leszakadt az ég, és esőben nincs nála jobb - bizonyította. Már a McLarennél volt, amikor Monacóban közel egyperces előnynél rászólt a csapat: "Nagy előnyöd van, lassíts." 10 kör sem volt hátra. Senna lassított, vesztett. Összetörte a McLarent, csapattársának, a gyűlölt Prostnak ajándékozva a győzelmet. Nem tudott lassan menni. Ő versenyző volt. "It's my life".
Sokáig nem tudott hazai versenyt nyerni. Pedig a közönség mindig vele volt. Egész Brazília őt éltette. "ő az egyetlen jó dolog Brazíliában" - mondták többen is. 1991-ben aztán mégis megcsinálta. Sima verseny volt az utolsó tíz körig, amikor is elkezdett esni, majd elveszítette az összes fokozatot a váltóban a hatos kivételével. De megnyerte. 7 kört vezetett úgy, hogy csak hatosba tudott váltani. A verseny után nem tudott kiszállni az autóból, fizikailag és lelkileg is kimerült a nagy elvárásoktól, a nagy koncentrációtól. A dobogón sírt a fájdalomtól, (és természetesen az örömtől), amikor felemelte a serleget.
Ellenezte a Williams elektronikai újításait, ami gyakorlatilag egy közepes versenyzőből is kihozta a jó eredményt, az autó ugyanis segítette pilótáját. Ő úgy gondolta, a pilóta, és ne az autó nyerje a versenyeket. Persze lehet, hogy a keserűség is szólt belőle, hiszen egymás után kétszer verte el vb-n Sir Frank csapata.
Fő riválisa, Prost természetesen szó nélkül aláírt 1993-ban a Williamshez. De hiszen az ellentéte volt. Prost volt víz, a professzor, a realitások embere, aki mindig pont annyit és pont úgy csinált, amennyit és ahogy kellett. Senna a tűz, a hívő, akit Isten segít, és aki addig nyomta, amíg meg nem látta a kockás zászlót. Prost inkább kihagyott egy versenyt, ha úgy látta borzasztóak a körülmények. Fontosabb volt egy győzelemnél az élete. Senna nem volt erre képes.
"Háromszoros világbajnok vagy, te vagy a világ leggyorsabb embere... Bizonyítottál. Miért nem hagyod abba?" Kérdezte tőle jóbarátja azt követően, hogy Ratzenberger halálos balesetet szenvedett Imolában az időmérő edzésen.
"I can't quit" - mondta Senna. Nem TUDOK. "It's my life.". Tudjuk, Aytron.
Pedig ahogy haladt a korban, úgy közeledett ő is ahhoz, amit Prost megtestesített. Háromszoros világbajnokként olyan dolgokról kezdett beszélni, amik arról szóltak, mi lesz az F1 után. Dolgok, melyek teljessé tehették volna. Utolsó győzelme alkalmával kezet nyújtott a mellette álló Prostnak, majd megölelte a pódiumon. Rivalizálásuk itt véget ért. Aztán megbékélt a Williams-elektronikájával is. 1994-re aláírt hozzájuk.
De milyen ironikus, az elektronikai újításukat a szezon kezdetekor betiltották. A Williams így továbbra is a legjobb volt, de sokkal kevésbé kezelhetővé vált. Senna érezte ezt az első két futamon is, majd a komplett San Marino Grand Prix-n."Uncomfortable" - a szó, amelyet többször is kiejtett a hétvége folyamán. A mérnökök viszont csak értetlenkedtek. "Túlkormányzott? Alulkormányzott? Mi a baj pontosan?"
"Kényelmetlen."
Érezte. És látta a jeleket. A szabadedzésen honfitársa, az akkor még ifjú Rubens Barrichello súlyos balesetet szenvedett. Ő maga többször megpördült. Szombaton, az időmérőn Ratzenberger rosszabbul járt. Háromszáz kilométer feletti tempónál felhoz vágta az autóját. Meghalt. Senna a sírással küszködött. De mégis, el akart indulni a futamon. El kellett indulnia a futamon. "I can't quit."
1994 május 1, vasárnap. A rajtnál beragad JJ Lehto, a nem sokkal mögötte induló Pedro Lamy már nem tudott korrigálni, nagy tempónál belerohant. Safety Car. "Never too late" - mondta Ron Dennis Sennának, mikor az közölte, hogy otthagyja a McLarent. Most sem lett volna még késő kiszállni. De Senna az élen volt.
És a hetedik körben jött a tragédia. A Tamburello nem egy nehezen vehető kanyar, viszont annál gyorsabb. Senna nem bambult el, nem hibázott. Az autójával történt valami, talán a kormányrúd tört el, talán a gumi nem volt üzemi hőmérsékleten...Most már lényegtelen. Az ütközés még nem lett volna halálos, de az autójáról leszakadó felfüggesztés fejen találta. Ha pár centivel magasabb, vagy alacsonyabb - túléli. Legalábbis ezt mondják a szakemberek. De neki ez volt az élete. Ez volt megírva, még ha Sir Frank Williams a mai napig hibáztatja is magát a haláláért ("Összetörtem egy porcelánt" - Sennára utalva.)
Még 1988-ban, a bajnoki címét követően, Karácsonykor meg lett hívva a barátnője fellépésére. Sennát megkérdezte a barátnője, mit szeretne Karácsonyra/Új évre? Ő azt mondta: "boldogságot". A lány ekkor megpuszilta, majd ezt mondta: "Boldog új évet." Újabb puszi. "Boldog 1990-et." Puszi. "Boldog 1991-et."Puszi. "Boldog 1992-t."Puszi. "Boldog 1993-at." És ennyi. A barátnője megállt 1993-nál.
Senna kívánsága viszont teljesült. Boldog ember volt - egészen élete végéig. Azt csinálhatta, ami t szeretett. Ráadásul fantasztikusan. Néha tökéletesen.
Utolsó útján több tízezren kísérték. Nyugodj békében, Aytron. Nem felejtünk soha.
Utolsó kommentek