Két döntetlen, két darab 2-2 elég volt ahhoz, hogy a Barca előcsalogassa a károgókat mind a saját szurkolók, mind az ellendrukkerek körében. "Kipukkadt a lufi", "elfogyott a motiváció" és ehhez hasonló hozzászólások terjengtek a világhálón. Kicsit erős következtetésnek tartom mindezt - hangsúlyozom - kettő meccset követően.
Bevallom, én is károgtam, Keita és Villa játékát bóklászását látva, de a fő problémám nem az volt, hogy nem tudnak - hanem mintha nem akarnának. Leálltak kettő, illetve egy gólos előny birtokában, és tartották az eredményt. Lassú passzolgatás folyt a pálya közepén, várva a hármas sípszót. A dolog azonban mindkétszer balul sült el - hatalmas szerencsénkre. Pep ugyanis iszonyatosan gatyába rázta a srácokat.
Mielőtt továbblépnék, időzzünk el egy picit ezen a két döntetlenen. Illetve azon a dolgon, hogy ilyen visszhangot kelt a köztudatban, ha egymás után kétszer képtelen nyerni a csapat. Tulajdonképpen ez egy hatalmas dicséret, és kívánom, hogy még évekig ezt halljam vissza két egymást követő, nem is vereség - döntetlen után. Persze, biztos van némi szerepe az aggályoskodásnak abban, hogy előtte sima ötössel küldtük haza a Bajnokok Ligája résztvevő Villarrealt, hiszen magasról lehet mindig a legnagyobbat esni (közhely, de igaz :)), és hát igen, el vagyunk kényeztetve évek óta, rosszul esik nem nyerni. Talán ha Xerez szurkolók lennénk, könnyebben megbecsülnénk a győzelmet (ötször sikerült nyerniük abban a szezonban, amikor az La Ligában szerepeltek), de nem vagyunk. Azonban így is meg kéne becsülni minden egyes győzelmet, mert az nem jön magától. Azt nem adják oda, csak azért mert nálunk játszik Messi, Xavi, Iniesta és Fabregas. Azért meg kell dolgozni, és a két döntetlen erre tökéletesen rámutatott mind nekünk, szurkolóknak, mind Xaviéknak. Talán ez volt Pep leckéje a srácok felé az első döntetlen után, hogy hagyta, hogy másodszor is beleszaladjanak egy ilyen "pofonba": a siker nem jön magától. Ezzel tüzelte fel őket az eddigieknél is jobban. Ha így akarta, zseniális. Ha így alakult, szintén.
Három borzasztóan fontos bajnoki következett ugyanis, amiből egyet már le is játszott a csapat (egy héten belül jön még a Valencia és a nagy mumus, Atletico Madrid elleni derbi) a bajnokságot jól kezdő Osasuna ellen. A Barcelona játékosai azonban tudták, van mit feledtetniük, és rögtön nekiestek a pamplónaiaknak. Busquets - Alves - Messi kombináció az ötödik percben - és gól! "Jó, de így kezdtünk San Sebastianban is" - gondolhatták sokan, a barcelonai éjszaka viszont mást éreztetett, ez még képernyőn keresztül is átjött. Fabregas Messivel való kényszerítője, majd gólja a 12. percben maga volt a varázslat, az érzés, ahogy a magasból érkező labdát Cesc a levegőből a felsőléc alá vágta... Itt már kezdhetett felszakadni a görcs a barcelonai gyomrokban, az ellendrukkerek pedig szép lassan kezdték kikapcsolni a tévéiket, mint ahogy a nagyon vesztésre álló csapat szurkolói hagyják el a stadiont. A félidőt újabb varázslat zárta, egy Xavi-passz után Fabregas forgatta be gyönyörűen a védőjét, majd önzetlenül Messi elé tálalt, aki a hosszúba gurított kapásból. Ezzel félidőben 5-0, volt ugyanis közte még egy Villa-gól, illetve egy Villa által "előkészített" öngól.
A második félidőben frissítettünk, beállt a két balhátvéd, Adriano és Maxwell, illetve nemsokkal később Afellay is, de beállása előtt még megvárta, hogy Xavi egy fantasztikus átemeléssel betaláljon. A karmester ezután, mint aki jól végezte dolgát (ami nem igaz, hiszen nem jól, fantasztikusan tette azt :)) lebaktatott, és átadta helyét a hollandusnak. Az új emberekkel sem lett gyengébb a csapat, mintha Harry Potter valamilyen varázsigét szórt volna a Barca-játékosokra, azok megállás nélkül robotoltak és gyártották a helyzeteket. Hat góllal vezetett a csapat, de közben még Abidal lőtt egy, illetve Messi két kapufát, sőt, tulajdonképpen hármat, de a legutolsót lesről - mellel(!)... Aztán szempillantás alatt jött a hetedik, majd a nyolcadik (gól, nem kapufa) Villától, illetve Messitől. A lövőcsel, mellyel a kis argentin elküldte a kapust... varázslatos. Tudom, sokszor használtam ezt a szót a poszt során, de nem tudok jobbat. Ilyet még Roxfortban sem tudnak a varázslótanoncok. Talán Gandalf, ha maga elé képzeli a Balrogot...
Kaptak két pofont, kicsit megszédültek, de utána megrázták magukat, és kiütötték az első szembejövő ellenfelet. Ráadásul az erő, amit sugároztak, minden eddiginél nagyobb volt, nem csak a többiekhez, saját magukhoz képest is. Meggyőződésem, hogy a tegnapi meccsen nem csak az Osasuna kapott volna nyolc gólt. Aztán az elkövetkező egy hétben eldől, vajon maradt e lőszer a két rangadóra. Bízom benne, hogy bőségesen! Forca Barca!
Utolsó kommentek