Elég furán ítélik meg ma az emberek, mit jelent szurkolónak lenni. Mit jelent szurkolni egy csapatnak. Mindig van 2-3 topcsapat, akik szinte verhetetlenek, és közönségcsalogató futballjuknak köszönhetően a legnépszerűbbek a világon. Aki nekik szurkol, az biztos, hogy előbb utóbb meg lesz bélyegezve: "divatdrukker!" (Ez a tisztség ma szinte csak a Barcát illeti meg.) "Divatdrukker" az is, aki olyan csapatnak szurkol, amely az elmúlt években tört be a világ élvonalába, többnyire természetesen egy unatkozó multimilliárdos pénztárcájának köszönhetően. (Chelsea, Manchester City, Málaga.) Aztán vannak azok a nagycsapatok, akiknek jó nagy múltjuk van (értsd: az elmúlt ötven évben nyertek sok-sok trófeát), de jelenleg nem ők a legjobbak, vagy a csapat szekere egyáltalán nem fut. Nekik szurkolnak az "igazi drukkerek." (Bayern München, Manchester Utd., Juventus, Arsenal, Liverpool.) No meg vannak a kiscsapatok, akiknek a városukon kívül nem szurkol senki.
Az egész "szurkolósdi" valamiért a múltra van kihegyezve. Aki csak tegnap óta szurkol valakinek, az nem szurkoló, aki meg egy évtizede, az szurkoló. Az viszont nem szurkoló, aki tíz éve még A-nak szurkolt, ma viszont már B-nek.
Téves. Értem én, hogy valamivel le kell vezetni a sikertelenség keserűségét, de hogy az adott illetőknek miért lesz jobb azáltal, hogy elrontja a másik ember kedvét is holmi divatdrukkerezéssel, az számomra rejtély. Ha az én tehenem megdöglött, dögöljön meg a másiké is? Hát milyen felfogás ez? Elmondom, szerintem milyen szurkolóvá válni, illetve annak lenni.
Az ember óhatatlanul el kell hogy kezdje valamikor. Nem lehet rögtön öt éve szurkolni egy csapatnak. Kell lennie egy indikátornak, ami beindítja az érzelmeit az adott csapattal kapcsolatban. Ez lehet sok minden: egy játékos, a mez, a stadion hangulata, a mutatott játék, az értékek, melyeket a klub képvisel, esetleg egy csaj, aki tetszik nekünk, és hogy bevágódjunk nála, nekiállunk mi is ugyanannak a csapatnak szurkolni. Lehetne még sorolni, de azt hiszem érthető, mire gondolok. Természetesen nagyon sokat számít,az is, hogy kit mennyire reklámoznak, kiről mennyit írnak a hírekben, de ez önmagában még nem elég. Hiába szól ma minden második hír a Barcelonáról és a Real Madridról, ha megnézzük őket a tévében, esetleg a helyszínen, és nem tetszik, amit látunk, akkor a reklám máris a visszájára fordul. Lehet utálkozni, gyűlölködni, az úgyis nagyon "menő" ma az emberek körében.
Miután sikerült kiválasztani egy csapatot, akinek szurkoljunk, akkor tudjuk magunkat mélyre ásni velük kapcsolatban. Olvashatunk a múltjukról, a sikereikről, volt-e nagy magyar játékosuk, a klub kultúrájáról, irányvonalairól, stb. Még jobban magunkhoz láncolhatjuk őket. Ez a kötődés valóban csak évek alatt alakulhat ki. (Csak hogy lehessen valami a múltra is fogni.) Azonban történhetnek változások. Megváltozhat a csapat arculata, eltűnhetnek az általuk képviselt dolgok, eligazolhat az általunk hőn szeretett játékos máshová. Ez esetben mit tegyünk? Megszokásból kitartunk mellettük, vagy elkezdünk másnak szurkolni? Akiben megvannak az általunk szeretett és elvárt értékek? A fotelhuszárok válasza egyértelmű: Aki vált, az divatdrukker. A valóság azonban más. Csak azért, mert letettem egyszer a voksomat egy politikai pártra, nem biztos, hogy legközelebb is rájuk fogom. Ha kiderül, hogy hazudtak, nem tartják be az ígéreteiket, és különben is, rosszabbul élek, mint négy éve, akkor teszek érte, hogy legközelebb ne így legyen és máshova teszem az ikszet. Mondanám, hogy a futball nem politika, de sajnos (nem sajnos?) már az, és igen, ahhoz, hogy szívből szurkoljak, látnom kell azt, amit anno, a kezdeteknél láttam: amiért szurkolóvá váltam. Ha ezt más csapattól kapom meg, akkor nekik fogok szurkolni.
Nem tudom, hogy honnan jött ez az elmélet, hogy az a nagyobb drukker, aki régebben drukkol szeretett klubjának, de nem is érdekel. Ha szurkolása másból sem áll, mint a rivális gyalázása, illetve ha szurkolása másból sem áll, mint a "saját" csapata gyalázása két vesztes meccs után, akkor az nem igazi szurkoló. A szurkoló ugyanis a saját háza táján söpröget, a saját csapatát támogatja, jóban-rosszban. Aztán ha kihűl szerelme klubja iránt, és egy másikban megtalálja, szurkol nekik. És ettől nem lesz kisebb, vagy rosszabb szurkoló. Egy általam mélyen tisztelt ember mondta: "A kora miatt senkit nem kell tisztelni, a szar is eláll 100 évig." Ezzel párhuzamba állítva egy szurkolót sem kell, csak azért, mert egy csapat mellett áll 10-25-50 éve. Arcot is kell hozzá szerezni. Az viszont nehéz.
Anyám rajongott a Zidane-féle Realért. Ma rajong a Pep-féle Barcáért. Aki viszont őt divatdrukkernek hívná, jól pofán vágnám. Ő ugyanis felállított magában egy értékrendszert, amit anno Kasztíliában, ma pedig Katalóniában talál meg. Nem a számítógép mögött ülve anyázik és kérkedik, hogy ő bezzeg már mióta... Nézi a meccset, szorít Xaviéknak, és jól helyretesz, ha megszólom bármelyiküket is rossz játékuk miatt. Ő az igazi szurkoló. Na meg persze az, aki bájait bedobva egy csapat színeiben pompázva szerez magának ismeretséget :)
Utolsó kommentek