Éppen csak belekukkantottam a Real Madrid szurkolói blogjába, hogy megérdeklődjem, hogyan vélekednek a Madrid-szurkolók a csapat szezonkezdetéről (1 pont két forduló után a bajnokságban, vereség a szuperkupa első mérkőzésén az ősi riválistól), és hát finoman szólva is elképedtem a kommentek olvasása közben. No nem csak én, másnap A korona mögött-ön is megjelent egy poszt a kényes szurkolóikról. Elhangzott benne ez a mondat is:
abban azonban biztosak lehetünk, hogy minden szurkolónál érdekesebbek a Real Madrid-szurkolók, akik minden tekintetben más színvonalat képviselnek.
Az igazat megvallva, én abban sem vagyok biztos, hogy ezek szurkolók lennének. 3, azaz három tétmérkőzést és egy igazolásoktól mentes nyarat követően hirtelen már nem is a Barcelona került gyűlöletük középpontjába, hanem saját játékosaik, vezetőik, edzőjük! A hentes Pepe hentesmunkája elkezdett hiányozni a "fanoknak" (mert miazhogy nem rúgja fel a védő az ellenfél üresen kilépő támadóját), a vezetők és Mourinho (az Egyetlen(egypont)) pedig szintén menjenek a francba, mert most nem szórtak el egy nyár alatt kétszázötven millió Eurót. (És még sorolhatnám, de inkább nem teszem, látogassatok fel a blogra és olvassátok el a kommenteket egy vesztes mérkőzést követően.)
Ezek a "szurkolók" valamiért azt hiszik, hogy nekik minden jár. (Ne tévesszen meg senkit, nem a Realnak, hanem Nekik, szurkolóknak! Biztosan Vodafone előfizetők, azoknál van valami hasonló mottó...) Jár, hogy a Real Madrid mindig nyerjen. Jár, az is, hogy állandóan szépen játsszanak. Jár, hogy Ronaldo rúgjon minden meccsen mesterhármast. Meg az is jár, hogy minden aktuális sztárfocista igazoljon az ő szeretett klubjukba. Mintha ők ezért bármit is tettek volna. Mintha ez nem egy kibaszott (bocsánat) nagy ajándék lenne számukra, hogy hétről hétre csodálhatják, ahogy ellenfelét porrá zúzza a Real. És amennyiben ez nem valósul meg, akkor menjen el mindenki a kurva anyjába. (bocsánat).
Na de miért járna mindez? Mert ők "érdekesebbek"? Bezzeg a szerencsétlen Granada-szurkoló, örüljön ha egy évben ötször nyer a csapata. De említhetném a Liverpoolt is, amely óriási hírnév és a dicső múlt ellenére az elmúlt húsz évben nem nyert bajnokságot. Ezen csapatok szurkolói mégsem anyáznak három betlit követően. Talán nem elég érdekesek? Aligha. Inkább csak képesek megbecsülni azt, hogy folyamatosan láthatják kedvenceiket, képesek tisztelni mind az ellenfél, mind a saját csapatuk játékosait és nem utolsó sorban képesek felfogni, hogy az egyetlen, ami nekik jár, hogy örülnek vagy búsulnak kedvenc csapatuk játékát látva.
Lehet persze kritikákat megfogalmazni, mit kellett volna másképp csinálni, mit nem kellett volna egyáltalán csinálni, de tartsuk már szem előtt, hogy ez korántsem rólunk szól. A győzelem egy mérkőzésen nem nekünk jár, hanem a csapatnak, amely megküzdött érte. A játékos, aki a csapatba igazolt, nem nekünk jár, hanem a klubnak és vezetőiknek, akik azon gürcöltek, hogy a transzfer létrejöjjön. Az aranylabda nem nekünk jár, hanem a játékosnak, aki fölülmúlta minden egyes játékostársát a gyepszőnyegen az adott évben. Mindezek egyvelege pedig az, ami nekünk szól: a show. Ezt jogunk van élvezni és nem élvezni, akinek viszont nem tetszik, annak azt ajánlom ne nézze, mert - ahogy jó anyám fogalmazna - ez nem kívánságműsor.
Befejezésképpen még annyit hadd jegyezzek meg, ha már belevágtam ennek a kotyvasznak a megírásába, hogy vak természetesen én sem vagyok, nem csak a Real Madrid szurkolóira igaz ez a mentalitás (sőt!), és egyáltalán nem minden Real Madrid szurkolóra jellemző eme tulajdonság, de a csapat és a blog népszerűsége folytán a mennyiség bizony a minőség rovására megy, így aztán leginkább náluk fedezhető fel ez a vonás. És hát tudjuk, a hatalmas csürhe képes magával ragadni a legjóhiszeműbb fanokat is.
Utolsó kommentek