Írtam már korábban a szurkolói lélektanról, és hogy mivel jár az, ha valaki valamiben a legjobb, most mégis megint késztetést érzek, hogy pötyögjek pár sort a klaviatúrán. Igazság szerint számítottam már rá, hogy előbb-utóbb mint egy vulkán, ki fog törni a spanyol válogatott "kritizálása", amiben nem voltam biztos, az, hogy mikor. Nos, már a franciák kiejtése, de inkább Portugália tizenegyesekkel történő legyőzését követően elérte csúcsát a fotelben ülő "szakértő" hadak fröcsögéshulláma, és pokoli erővel mosta el a válogatott négy év alatt kőkemény munkával és hatalmas alázattal felépített nimbuszát.
Eszem ágában sincs mindezekért kizárólag az átlag szurkolót hibáztatni. A fő felelősöket a médiában kell keresni. Ott, ahol tiki-takanaccióról írnak, ahol minden spanyolokkal kapcsolatos cikk címébe becsempészik az "unalmas" szócskát, és el ne feledjem, ott, ahol K"nézy de nem látja" Jenő azon filozofálgat, hogy milyen gyengék a spanyolok, mert egy Európa-bajnoki elődöntőben nincs kétszer annyi helyzetük, mint az ellenfelüknek, vagy mert a passzkirály (a mérkőzésen egyébként balszélsőt játszó, tehát a spanyol válogatott talán legelőrébb helyezkedő játékosa) Iniesta 30 perc alatt csupán tizenkettőt passzolt. És akkor már rögtön unalmasak. Ezzel szemben az egymáshoz háromszor passzolni nem képes, saját tizenhatosát megszálló angolok "hősiesen" védekeznek, az írek kit érdekel, hogy nem tudnak focizni, mert az ő közönségük énekel a legjobban, a portugáloknál meg ott van Cristiano Ronaldo, aki ha a cipőjét köti az is izgalmasabb, mint a spanyolok játéka.
Valóban nem játszanak szépen, nem játszanak látványosan, még csak sok gólt sem szereznek - de nyernek. És akármilyen hihetetlen, ez utóbbi az egyetlen, ami az összes többi jelzőt beleértve megkülönbözteti őket a többi válogatottól az előző két világversenyt figyelembe véve. A többi válogatott sem játszik látványos futballt, a többi sem játszik szépen. Mindemellett még nem is nyernek mindig. Az, hogy emiatt többet várjunk tőlük, mint a többiektől, az egész egyszerűen eszetlenség, hiszen mindenki azt játssza, amit jónak lát, amitől sikeresnek érzi magát. A portugálok odarúgják Ronaldonak, az angolok és a görögök tíz emberrel védekeznek, a németek a gyors szélsőikben és a kreatív középpályásaikban bíznak - a spanyolok pedig a labdatartós, sokpasszos játékban. Nem nekik, hanem a többieknek kellene váltaniuk, mert az ő eszköztáruk az, ami alulmarad a spanyolokéval szemben. És akkor még meg sem említettem, hogy a spanyol válogatott gerincét alkotó Barcelona játékosai az elmúlt négy szezonban 245 tétmeccset játszottak klubcsapatukban (ehhez nyugodtan hozzá lehet még adni a válogatott mérkőzéseket...). És hidd el kedves olvasó, a szintén jelentős számú játékost adó Real Madrid sem játszott sokkal kevesebbet... Ilyen fizikai és mentális terhelés és igénybevétel mellett még azt is várjuk el tőlük, hogy dekázzanak hármat a pöcsükön, mielőtt gólt rúgnak?
Lehet, hogy én vagyok maradi, vagy nincsenek túl nagy elvárásaim, de szerintem csak képes vagyok odafigyelni a részletekre és meglátni, hogy a suhanc Jordi Alba hogy szántotta fel a komplett bal oldalt 120 percen keresztül, vagy hogy a csereként beálló két szélső, Navas és Pedro ott bontotta meg a portugál védelmet, ahol csak akarta. A legfelemelőbb pillanat mégis az volt számomra, amikor a koránt sem kedvenceim közé tartozó (ezt sokan igazolhatják) Sergio Ramos odaállt büntetőt lőni azok után, hogy alig egy hónappal korábban a Bajnokok Ligája elődöntőjében méterekkel fölé bikázott büntetője miatt kiestek, ráadásul még mém-ek tízezreinek vált ezzel főszereplőjévé. Szóval odaállt, és pimaszul, lágyan bepörgette a labdát a kapuba. Ezzel szemben mit csináltak a portugálok? Még azt sem tudták eldönteni, ki és mikor lőjön büntetőt. Bruno Alves például már odasétált, lélekben felkészült, amikor Nani ott termett és elvette tőle a lehetőséget, hogy aztán Alves következő próbálkozásra hibázzon (ahogy arra számítani lehetett ezek után), mindenki Ronaldo-ja pedig még tizit sem rúgott, mert ötödik rúgó szeretett volna lenni, a hős, aki döntőbe röpíti a luzitánokat (egyes mendemondák szerint Bento jelölte őt ötödiknek, mások szerint meg nem). Miután sorra sem került, az addig is sírásra görbülő szája még kifacsart egy "que injustica"-t, hogy aztán az egész világ vele sírjon, milyen igazságtalan az élet, hogy az unalmas spanyolok jutottak tovább.
Unalmas, de győztes spanyolok, akiknél minden egyes játékos saját maga kérte, hogy odaállhasson a mészpontra (ezzel szemben Bento például cetlit írt), és akik csapatként győztek. Mert nekik nincs állandó szabad- és tizenegyesrúgójuk (Ronaldo) és lehet, hogy egyikük sem tartja magát a világ legjobb játékosának (Ronaldo), vagy egyikük sem a világ legjobb játékosa (Ronaldo), de együtt, tizenegyen, plusz a cserék, ők a legjobbak, és egyedül a világ legjobb játékosa is kevés (lesz) ellenük, mert a futball csapatsport, ahol az egyén nem győzhet a csoport felett. Soha.
Elszaladt a ló az emberekkel, az állandó rohanás közepette pedig képtelenek lettek elismerni és elfogadni az állandóságot. Ami állandó, az unalmas. Így lett unalmas Schumacher hét világbajnoki címe, így lett unalmas a Barcelona hegemóniája, így választunk minden ciklus után új miniszterelnököt, mert a régi az már unalmas. Így lett a spanyolok játéka is unalmas.Teljesen kihalt egyesekből a tisztelet és az önbecsülés. A tisztelet, mert az általuk unalmasnak titulált játékért (hogy maradjunk a spanyoloknál) ezek az emberek egytől egyig kőkeményen megdolgoztak. Azért is, hogy oda jussanak, ahova végül jutottak (Európa Bajnok, Világbajnok) és ami még fontosabb, azért is, hogy ott is maradjanak. Ehhez képest kifütyülik őket a stadionokban, pocskondiázzák őket az Interneten, valamint kétségbe vonják a tudásukat (Silva, Arbeloa, stb.), hozzáértésüket (del Bosque). Hiányzik az önbecsülés is, mert az, aki még csak nem is első felindultságból, hanem minimum egyszer átgondoltan (hiszen leírta!) így "kinyilatkozik", az tulajdonképpen önmagát minősíti . És ami a legszebb, hogy ez utóbbiról valószínűleg fogalma sincs.
Na, de befejezve a posztot, akinek még ezután is unalmas a spanyolok játéka, az ne nézze. Aki meg nézi, az lássa is, amit néz, különben úgy jár, mint Knézy, annyi különbséggel, hogy kétmillióval kevesebb ember előtt járatja le magát. Egyébként meg itt van egy kis szakvélemény az NST elismert bloggerétől, heinrich-től, ha nekem nem hisztek, akkor talán neki (347. komment):
a szurkolók azt csak kitalálták a Barca miatt, hogy a spanyoloknak kötelező három góllal verni mindenkit, 17 ziccer kidolgozása mellett. aztán amikor nem látják viszont a saját fanatazmagóriájukat, akkor meg vannak sértődve, és ebben az sem zavarja őket, hogy 10 ellenfélből 8,5 kizárólag a bekkelésre koncentrál ellenük.
Ma a portugálok kb az elmúlt 4 év legnyitottabb meccsét vállalták fel. elbuktak, mert nincs centerük, és mert csak 90 percet lehet így kibírni. Onnantól megzuhantak, és jóval kevésbé feküdt nekik az, hogy míg a spanyolok középen passzolgattak a meccs elején, addig mindkét szélen rohangáltak a meccs végén.
Ha más csinálja, akkor mekkora csapat, wow, micsoda váltás, micsoda cserék. Ha a spanyolok, akkor nem is történt semmi, unalmas banda, megint bemákolták. A tizi tényleg az, de a hosszabbítás minden második percében gólt lőhettek volna.
Ezzel együtt sem voltak túl jók vagy látványosak, de kiábrándító, ahogy a szurkolók a minimális tiszteletet sem képesek megadni egy csapatnak, amely ellen mindenki összeszarja magát, az ellenfelek felelőssége mégsem merül fel soha.
Utolsó kommentek